Budapest Kupa
Kettős győzelemmel ejtettük ki az Astrát...
Nyugodtan várhattuk a visszavágót, mert az első mérkőzésen 6 gólos előnyt dolgoztunk össze, de ennek ellenére nem indult jól számunkra a mérkőzés, hiszen Németh Felícia jól eltalált lövésével, már a 3. percben vezetett az egy hét alatt "igen megerősödött" Astra. Apró szépséghibája ennek a gólnak, hogy a lövést megelőző indítási kísérlet egy "szemmel alig látható" 3-4 méteres lesen találta az Astra játékosát, akiről aztán a visszapattanó labdát lőtte egyébként ragyogóan a hálóba Németh, de a gól az, amit a játékvezető megad... Picit álmoskás kényelmes tempónkat, szerencsére hamar fel tudta paprikázni ez a gól, ellenfelünk "igen kemény" játékmodora, valamint az, hogy ezt a játékvezető büntetlenül hagyta... Szépen lassan átvettük az irányítást, alakítottuk ki a helyzeteket-helyzetecskéket, de az egyenlítő gólunkra a 41. percig kellett várni. Pirót Tercsi belső védőből egy szempillantás alatt csatárrá avanzsálta magát, és Nagy Viki remek indítását, "Sándor Csikar" helyzetből parádésan tette el a kimozduló kapus mellett...
A második félidőben cirka nyolc percet kellett mindösszesen várni arra, hogy helyre álljon a rend...ekkor jött a 16 éves Pünkösd Kata, és nagyokat megszégyenítő labdát tálalt Schermann Dóri elé, akinek a lövését még bravúrral hárította ugyan az Astra kapusa, de a kipattanóra érkezett Nagy Viki, aki mintegy 12 méterről kiköltöztette a pókokat a sarokból...
Ettől a találattól, no meg attól, hogy ellenfelünk kondicionálisan kicsit elszámította magát, már igazából az történt a pályán, amit mi akartunk. Rendkívül okosan játszva, stabilan és simán tartottuk ezt a számunkra igen kényelmes eredményt. Gólszerzési lehetőségünk is volt jó néhány, de ezeket a ziccereket vagy kihagytuk, vagy agyonrúgtak bennünket...természetesen teljesen szabályosan...
Nem tudok elmenni a játékvezető tevékenysége mellett szó nélkül... az, hogy nem tudnak megítélni egy 4 méteres lest, még elnézhető...hiszen az asszisztens is hibázhat... deee. Egy ilyen mérkőzést Tisztelt Szemők Péter Úr, nem lehet a kezdőkörből levezetni. Sőt...semmilyen mérkőzést nem lehet...Nem tudom, hogy mióta szabály, hogy egy szurkolói bekiabálásra, szabadrúgással jön az ellenfél...40/!!!/ méterről megítélni szituációkat, és olyan felfogásban vezetni egy ilyen mérkőzést, hogy a játékosok azért rugdalják egymást agyon, mert a bíró úgysem fúj úgy, hogy ez sérülésbe torkolljon meg egyszerűen nem ildomos... A mérkőzés után önelégülten kijelenteni, hogy ha jobb játékvezetéssel szeretnénk találkozni, akkor játszunk feljebb, az meg aztán túlmegy minden határon... Az én véleményem az, hogy nem nekünk kellene feljebb játszani, hanem önnek kellene tudnia, vagy ha nem tudja, akkor megtanulnia egy női mérkőzést tisztességesen levezetni... Nem melegítőnadrágban, a kezdőkörből... Ezek a csapatok edzenek, készülnek, tisztességesen felöltöznek, és odateszik magukat minden mérkőzésen. Ezek mindegyikében ön példát vehetne róluk, és akkor egy-egy ilyen mérkőzés végén, nem a sérülteket számolnák mindkét oldalon, önnek meg nem lenne szüksége olcsó magyarázkodásokra...
Csapatomnak gratulálok, mert igen meggyőző különbséggel búcsúztattak egy remek Astrát ettől a sorozattól.
|