Csinálhatnánk mi is úgy, mintha BL –t nyertünk volna…Feltehetnénk mindenféle „remekbe szabott” csapatfotót, amelyen nagyon boldogan ünnepelünk eme fényes győzelem után…Megszólaltathatnánk esetleg a Szakosztályvezetőnket, Gábor Attilát, hogy büszke –e arra, hogy legyőztük a szomszéd „vár” csapatát….és ha igen, akkor milyen büszke…zenghetnénk ódákat, hogy ez volt az év meccse…de nem tesszük - nem teszem. Nem történt itt ugyanis más, mindössze az, hogy nagyon hideg fejjel, taktikusan játszva, simán leléptük a Péteri KSK csapatát. A mérkőzés első percétől kezdve látható volt, hogy a vendégek a 0-0 –ért jöttek…  A támadás elképzelésük valójában abból állt, hogy a kapuskirúgásból hátha lecsorog egy labda, amivel el tudnak lépni…nos, hát nem csorgott. Ügyelt erre a Teleki Bori – Manev Fanni páros szorgosan…és mivel nem csorgott, nagyjából ebben ki is merült ellenfelünk támadása, ehelyett inkább a védekezésre fektették a hangsúlyt. Mi birtokoltuk a labdát, járattuk, kerestük a rést, ellenfelünk meg foggal körömmel ragaszkodott, illetve kapaszkodott a 0-0 –ba…egészen a 17. percig, mikor is Pirót Tercsi egy rendkívül tetszetős kényszerítő után akkora gólt rúgott a jobb felsőbe, hogy a vendégek kapusa,  Peszeki Katinka, a kezét sem tudta felemelni… Innentől aztán mi még jobban megnyugodtunk, az ellenfél pedig masszívan elkezdte őrizni az 1-0 –t…ezt a félidő közepén a mindössze 15 esztendős Pünkösd Kata változtathatta volna nagyobb előnnyé, de az U15 –ös csapatunk üdvöskéje ajtó-ablak helyzetben mellé gurított. Így ezzel a minimális előnnyel mentünk a szünetre. A szünetben azt kértem a lányoktól, hogy ne akarjuk nagyon megverni a Péterit. Akarjunk inkább olyan támadásokat vezetni, amiket gyakoroltunk a héten. Kértem tőlük, hogy tartsák az iramot, járassák ha lehet picit gyorsabban a labdát, mert ha így tesznek, akkor az első félidő „viszontagságaiban” megfáradt ellenfelünk több hibát fog véteni a védekezésében. Kértem, ha lövő helyzetbe kerülnek, ne nagy gólt akarjanak rúgni, csak tegyék el oldalra, annyi elég lesz… Ezen kívül megcseréltem a két oldali szélsőnket, ugyanis úgy gondoltam, hogy a jobb oldalon, Karanyicz Szandra simán meg tudja verni a Péteri bal oldali védekezését…

A második félidő ezen várakozásaimnak megfelelően alakult. Mindössze 12 percet kellett várni arra, hogy Kókai Kriszti, szinte betűre pontosan odategye azt a pályára, amit én szóban elmondtam a szünetben, hiszen lövő helyzetben nem óriási gólt akart rúgni, hanem nagyon okosan eltekerte a labdát, a dermedten álló Peszeki mellett… 2-0 ás biztos vezetésünk tudatában, mi fociztunk ugyanúgy tovább, mint eddig, ellenfelünk azonban némi meglepetésre mostmár a 2-0 –t őrizte foggal körömmel… Népes, mintegy 30 főből álló szurkolóhaduktól, akik ez eddig néma csöndben szemlélték csapatuk vergődését, fel is hangzott egyszer-egyszer, a „csináljatok már valamit” „bíztatás”… Nos, ha ők nem is, mi csináltunk…a 60. percben Karanyicz Szandra addigra már sokadszorra verte meg ellenfelünk bal oldalát, de most pontosan tálalt középre, ahol ketten érkeztek tőlünk, a Péteritől viszont senki…végül Pirót Tercsi ért oda hamarabb, így ő mattolta immáron harmadszor Peszekit… Innentől szinte unalomba fulladt a mérkőzés, mert mi már nem erőltettük olyannyira a támadásokat, a Péteri meg örült, hogy meg tudja védeni a 3-0 –t… Ez a bohózat odáig fajult, hogy a 75. perctől a 77. percig a Manev Fanni – Pirót Tercsi duó járatta a labdát, vagy ha így jobban tetszik, passzolgatott a kapunk előtt, mintha csak egy edzés előtti bemelegítés lenne, néha belevették „szánalomból” kapusunkat Gazda Mónikát is, hogy olybá hagy érjen már ő is néha labdához, és ezt a számunkra vicces jelenetet a péteri lányok, saját térfelükön mélyen behúzódva, úgy nézték végig 2 percen keresztül, hogy egyszerűen nem voltak hajlandóak átlépni a felezővonalat…ami még érdekesség volt ebben, hogy az imént említett szurkolótábor, ezen események közben nem a saját csapatát „vonta kérdőre”, hogy ugyan miért nem hajlandóak 3-0 –nál átlépni a felezőn, miért nem támadják meg esetleg három gólos hátrányban, 3 perccel a vége előtt már csak becsületből is a hátul rendkívül jól szórakozó védőinket, hanem ehelyett a mi csapatunkat vonták kérdőre, miszerint „gyávák vagyunk támadni”… Ez az eseménysor odáig fajult, hogy a játékvezető unt rá erre az állóháborúra, és lefújta ezt a nem a mi hibánkból unalomba fulladt mérkőzést…

Összességében nagyon meggyőző játékkal, nagyon simán, és nagyon nagy különbséggel, de teljesen megérdemelten múltuk felül a Péteri csapatát. Bár tudjuk, mert megmondták nekünk a nálunk okosabbak, hogy a családi hangulat és légkör fontosabb, mint egy Bajnoki cím, de azt gondolom, hogy mi,  ezen mérkőzés után is családi hangulatban és légkörben tudtuk elfogyasztani az üdítőnket. Nem őrjöngtünk, nem bántottunk senkit, nem visítoztunk…mert az nem stílusos… Ennek a csapatnak pedig stílusa van. Stílusosan játszik, ha győz, ha veszít, ha jól, ha rosszul is megy a játék. Ez a csapat nem nagyképű. Aki nagyképűnek titulál minket, annak fogalma sincs ezen szó jelentéséről…  Ez a csapat pusztán csak fegyelmezett és sokat dolgozik. És néha nyer… Jaaa…és lehet, hogy nem lesz Bajnok, de mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az legyen…és ami most, ebben a pillanatban a legfontosabb, az első helyről várja a következő fordulót. Ellenfelünknek mi is sok sikert kívánunk az elkövetkező fordulókra, mi pedig megyünk tovább az úton…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.