PMLSZ Bajnokság
Nyertünk...

A mérkőzést remekül kezdtük, 2-0 –ra elhúztunk. Sajnos a második gólunk után fél perccel, adtunk egy gólpasszt az ellenfélnek, aki ezt köszönte, majd kihasználta. Ezek után, a helyzete magaslatán nem igazán álló „spori” nézett be egy jó másfél-két méteres lest, és máris 2-2… Egy egyszer már megnyert meccset kezdhettünk újra megnyerni. Ami sikerült is, hála annak, hogy kezdünk alkalmazkodni ehhez a pálya és kapumérethez, és a játékunk is kezd egyre jobb lenni ezekre a „viszontagságokra”… 4-2 –vel fordultunk, majd a második félidőt lehoztuk 6-0 –ra, ami így összességében már „tekintélyes” kis eredményt képezett. Külön öröm, a héten 23. Születésnapját ünneplő Pirót Terézia „mesternégyese” mellett, az élete első „nagycsapatos” tétmérkőzésén pályára lépő Bakos Rebeka, valamint a „rettenetes” NBII –es múlttal rendelkező, mindössze 14 éves Pünkösd Katalin gólja… Ellenfelünknek kívánok sok sikert, a Bajnokság további mérkőzéseire, mi pedig megyünk tovább, tapossuk az utat…

|